sh blogfeladat bejegyzései 
Showhajtás 2009
A börtönből írom eme sorokat, mert tegnap nem hittük el a néninek hajnalban, hogy a busz a KÖKIre megy, hanem inkább a lakótelepen bandáztunk üvöltve, és kijöttek a rendőrök, és megbüntettek százezerre, és börtönbe csuktak. Már várom, hogy kiengedjenek, és rendesen netezhessek, mert tuti az összes rendőr bejelölt a ziwiwen. A Nedves Est kell a szervezetnek.
A Showhajtás jó, csak nagyon büdös van a klubban, mert mindenki hagymát és zsírt zabál. Jasper már egész jól tud magyarul, úgyhogy nagyon élvezi, de szerintem ennek inkább a kannásbor az oka. A mértékegységes feladat nagyon szar volt, de a jegyzőkönyves jó. Most meg színdarabot találunk ki.
Elárulok egy titkot. Kurvák lesznek meg buzik.
16. blogfeladat
Hogyan éljük túl az egyetemet?
A kérdés jó, a küzdelem embertelen!
.... és időnként sikertelen. Örök sztori, mikor elsőben a csoportársam hullámosra nyálzotta alvás közben a vadiúj ELTE-s mappáját előadás alatt. De sokat emlegetem a tanárdetektort is, amely bármely pillanatban, gombnyomás nélkül is aktivizálja magát az agyamban, én meg csak ülök tehetetlenül, tudván hogy innentől elveszett az a fonál.... Hallom a hangját, nézem az arcát, mosolygok és bólogatok, s közben mindig csak a mamára gondolok.... az övére...
Sajnos a karomon, ahova sálban, színes harisnyában, nadrágra vett mintás szoknyában járnak az emberek, roppant szar a kari lap, de pár percig így is leköti a figyelmemet szükség esetén. Ha nagyon ótvar cikkek vannak, néha egészen fel szoktam ébredni mély felháborodásomban...
Metrót régóta nem olvasok, sajnálom.
Üdítő hatású az is, ha eszembe jutnak az előttem álló rémek, amelyek a még el nem készített diplomavázlat, a témavezetőkkel fel nem vett kontaktus formájában nyilvánulnak meg.
A csoporttársaim gázsága sajnos rég nem érdekel, csak még álmosabb leszek. Szépfiúk nincsenek, hímek talán, bár nem nevezném őket annak, szóval miattuk sem érdemes fenn maradni.
Sms-ezni keveset szoktam óra alatt, játszani se nagyon, viszont tök jól ki lehet számolni pl. a következő menstruáció időpontját, vagy felírni anyád szülinapját a naptárba, esetleg módszeresen összefirkálni a füzeteidet huszonötös kutyával.
Múltkor unalmamban kikísérleteztem, hogy milyen közel férkőzhetek a barátnőm füléhez a tollammal úgy, hogy ne tűnjön fel neki. Sajnos túl közel, és sajnos a tanári asztalnál ültünk, így a tanár számára is nyilvánvalóvá vált a kísérlet, mikor a lány élesen felsikított és azt suttogta: na de dánhegy!
Amúgy én szorgalmas vagyok és pedáns, sose késem és mindig elolvasok mindent a következő szemináriumra. Sőt, már a nyári szünetben! És sose megyek be másnaposan, se rosszkedvűen.
Készülő-dokk
A csapat óriási lépéseket tett a Showhajtásra való készülés közben :kitaláltuk, hogy ne legyünk se emósok, se buzik, valamint eldőlt, hogy idén se lesz tekerős fagyihoz hasonló szarkupac a pólónkon. Bagoly lehet, hogy lesz, de igazából ezt sem szeretnénk.
Az előfeladatok előkészítésének előzetesét majd valaki más fogja részletezni, mert én kevésbé jól hazudok.
Több új alternatíva született arra, hogy hogyan vicceljünk meg a my-t egy tetszőlegesen kiválasztott csapatot. Nem lövöm le a poénokat, mert nem vagyok elég bátor.
A klubgyűlésen külön napirendi pont volt, hogy elég dögösek és dugósak leszünk-e batikolt pólóban vagy vásároljunk 19. századi költők arcmásával ellátott matériát valahol, és burkoljuk abba a testünket, de ezt is elvetettük, mert ennél még a szaros póló is jobb volt. Dögös dugós lányok és fi-hi-júk leszünk, meztelenek!
Egyébként meg vidám hangulatú temetés-forralt borozáson vettünk részt Kréta-konyhán a Showhajtásra való felkészülés részeként, ahova senkit sem hívtunk meg, kivéve Jaspert, mégis mindenki eljött! Főleg Jasper, mert ő jó arc.
Na. Így áll a csapat és Hom kertész Zoli jelenleg!
10edik: a óda
Nyavaj!Alázatos szavak szellője száll alá,
mely mennyei csodára még reménykedve vár.
Csalánban szalad,
s ma elkel a falat,
mely utoljára járja
a halálsoron. Trágya!
Crach van. Tovább haladok a rajjal,
töretlen keservvel és enyhén zsíros hajjal.
Zajlik az Indexünk,
sopán alul, felül,
óvatlan mögébe kerül,
análban köt ki ő végül!
Kilátástalan, de te lészen a fény
az alagút végén, végre legyél már kemény!
Bazsajog a nasdaq,
a fülembe maszlag,
serény kis szálak,
Hú de orrba váglak!
Keresve sem találnék jobb szavakat annál,
hogy pacal, spájz, kenőcs és tan-nyál.
Töltsd meg hát a markát,
s ápold repedt sarkát,
Nagy út előtt jól kérdezd meg:
Pisilni már voltál?
9. blogfeladat
Mivel nem kaptunk egyértelmű utasítást arra, hogy mit kell összehasonlítani mivel, ezért én összehasonlítom a kedvenc kajámat, a pizzát... a pizzával.
Tesco pizza (3 db) margherita
Ár: 798 ft/ 2 db
Külső: átlag mirelit
Íz: a szósz túl fűszeres és nyoma sincs mozzarellának
Állag: a tészta könnyen törik, semmi roppanós alj, közepesen vastag
Sajt: kevés, semmi mozzarell, talán trappista
megjegyzés: mirelit
Il Treno pizza, margherita
Ár: 1390 Ft
Külső: kellemesen vékony tészta, korrekt
Íz: kicsit semmilyen, a séf kedvétől függően fűszerezi a szószt
Állag: kicsit szivacsos, de a vékony tészta mindent ellensúlyoz
Sajt: ez bizony mozzarella
Megjegyzés: kedvenc
Pizza Boy, margherita
Ár: 1090 Ft
Külső: korrekt, jó az illata
Íz: kellemes, de a sajt elnyomja a szósz ízét
Állag: túl vastag a tésztája
Sajt: hát ez sem mozzarella, de nem rossz
Megjegyzés: laktató, de nem kedvenc
Anna saját margherita pizzája
Ár: 560 ft
Külső: teljesen korrekt, a szósz és a sajt egyenúlyban van egymással
Íz: finom, a saját főzött szósz és a finom mozzarella harmóniája
Állag: ahogy kell, a teteje puha, az alja roppanós
Sajt: sok
OldBoys
Az OldBoys azért nem ír, mert biztos a YoungGirls-szel hetyegnek a szénakazalban vagy isznak vagy rohadt másnaposak, mint én! És tudjátok mit? Akar a fene a válságról írni, mikor van jobb dolgunk is.
Old Boys! Ezt nektek, ha nem írtok!
7. blogfeladat
Szóval nemtom mi lett, de publikálódott az előző bejegyzést egy céklubos kém jóvoltából, aki most nálunk bulizik, amúgy már nem emlékszem, h miért de valamiért nekem ma még publikálnom ezekt a képeket Jasperről. PEdig ma még sztoribórdot is írtam a sztorihoz az isiben, de most nemtom mi lett.
Ja, ez nem is mind a dzsászper, na nembaj.
Japsernek nagyon szar élete van, ezek aképek Floridában, New Orleansbaen, Hollandiában és a dokkban készültek.

7. blogfeladat
A válság csúnyán kezdődött.
A bankok túl sok hitelt adta
Mivel sajnos a dokkos blogfelelősök 100%-a (azaz én és a sipi) berúgott ma este (sipi a kapuvári buzibárba ment, én meg krétára), ezért sajnos csak arról tudunk képet adni valamelyest, hogy a gazdagok számára mennyire kemény volt a válság.
Nézzük például Jasper példáját, aki a válság miatt sok-sok pénzt veszített és elkovetekeyett a terror idosyaka,amikor mindenkinek naon rossy es meg rossyabb lesy aytan pedig a legrossyabb majd vegul meg annal is rossyabb es amikor mar mindenki eljutott addig,h nem tud rossyabbat elkepyelni,nah akkor jott kisyel tunde
6. blogfeladat 1.
Hazaértem tök készen, erre már itt vár egy újabb feladat! Nullszaldós hétvége Budapesten! De vajon a csapatnak vagy egy embernek?
Egy embernek:
Nem túl nehéz a dolog egy személynek kihozni a hétvégét nullszaldósra, szerencse, találékonyság, barátok és egy kis lehúzás.
Szombat: Fárasztó hetem volt (munka, iskola, kemény bulik), ezért alszom délig. Szerencsére a szobatársam hagyott három tojást a hűtőben, "reggelire" jó lesz egy rántotta. Ebédre főztem négysajtos pennét és somlói galuskát (kiadás). A buszmegállóban hopp, találtam egy tízezrest (bevétel). Délután a barátaimmal elmegyünk a MÁS balatonos kiállítására a József Attila galériába, utána pizzázunk, de egyet fizet-kettőt kap akció van a pizzériában, így csak keveset kell fizetnem (kiadás), este pedig mashupcentral a chachachában, ahová ingyen bemehetek (mivel lány vagyok) és meg is hívnak egy-két italra (mivel lány vagyok). Hazafelé hosszú utazás éjszakai járatokkal.
Vasárnap: Kipihentem a tegnapi zúzást, ezért úgy döntünk, hogy elmegyünk kirándulni a ... őőő... aaaa Budapesten? Hát jó, elmegyünk városnézni, de előtte gyorsan megreggelizünk a kedvenc gyorséttermünkben. Hősök tere, Városliget, Belváros, Óbuda, de hamar elfáradunk, ezért kajálunk a Ráday utcában (kiadás), iszunk egy kávét , eszünk sütit (kiadás), majd szépen hazamegyünk sorozatokat nézni, amiket a héten elmulasztottunk, este még rendelünk egy pizzát (mert szeretünk egyoldalúan és egészségtelenül táplálkozni).
Bevétel: 10 000
Kiadás: ebéd (1 500), pizza (800 ft), reggeli (1 500), ebéd étteremben (3 000 ft), kávé, süti (1 200), pizza vacsorára (2000). = 10 000
(a megmaradt aprót odaadtuk a bácsinak, aki a Dayka sarkán a telefonfülkében lakik.)
Tökéletes nullszaldó.
5. blogfeladat
Először is azt tanácsolnám a szervezőknek, hogy a testi épségük megóvása érdekében ne ismételjék meg a tavalyi idegtépő eredményhirdetést, mert többen unták meg a végére, mint amennyien bent maradtak Fröccsöntők/Köccsögők-et kiabálni (pardon, de határozottan emlékszem, hogy ez volt a helyzet).
Elnézést, ha kihagytunk valakit, az informátorunk felmondott, ti pedig nem voltatok hajlandóak közölni a neveket, sajnos.
Most pedig személyre szabott tanácsaink következnek:
Virágh Tibornak mielőbbi csodálatos gyógyulást kívánunk, de ha mégsem gyógyulsz meg, akkor a Bux édes felajánl egy hallókészüléket, illetve szerencsétlen esetben egy testületi látogatást a kórházban. Amúgy nehari Tibi, hogy az előbb találkoztunk, és nem kérdeztem meg hogy vagy, de nagyon siettem ide megírni ezt a bejegyzést, meg amúgyis a fészbúkon lájkoltam a státuszodat!
Toti: Azt tanácsoljuk Neked, hogy figyelj oda jobban az emberi kapcsolataidra, és akkor tudni fogod, ki az, akitől elvárhatod ugyanazt, mint amit Te adsz neki. Ebben segítségedre lesz az Uránusz, melynek hatása az SH alatt különösen erős lesz!
Erneszt: Mivel a Hold a Vízöntőben jár, ezért jobban oda kell figyelned a munkahelyi ügyeidre, nehogy baj legyen. A showhajtás alatt megtalálod az igaz szerelmet, vagy ha ez már megvolt, akkor újra egymásra találtok és hevesebben ég szerelmetek lángja, mint valaha!
Joe: Szerencsés időszaknak nézel elébe, de azért ne hidd, hogy mindent megtehetsz!
Amin: Vigyázz a vonalaidra, mert a Hold a Merkúrban van, ezért most minden meggondolatlan falattól azonnal végzetes hízásnak indulhatsz!
Robi: A bolygóállás hatására érzelmileg rendkívül aktív leszel, de azért nem tanácsos az összes csapatnak max pontot adni minden feladatra!
Nándi: Jobban tennéd, ha a biotronic és a paf le chien helyett a showhajtásra koncentrálnál! Nem gondolod, hogy túl sok időd töltesz a facebook-on? Ez kőkemény addikció, ideje szakemberhez fordulnod.
Győző: Szerintünk túl komolyan veszed az SH-t. Lazíts egy kicsit!
Madár: Szállj, szállj, csak ne túl messzire, mert most már ideje odafigyelned az egészségedre is.
Mazsi: Kitartó munkád meghozza majd gyümölcsét, azonban ne bízd el magad,a küzdelem folytatódik!
Kiss Tomi: A Bux édes csapata fel tud ajánlani 1 db hajvasalót használatra, mert a Szaturnusz és a Mars együttállása kedvező időszak a frizura megváltoztatásához.
Tasz: Nándival ellentétben te viszont túl kevés időt töltesz a facebook-on, ezért is lehetséges hogy még nem válaszoltál az üzenetemre, miszerint kik a szervezők?! Javaslom kicsit a net előtt töltött idő növelését, IK-s létedre igazán szégyelld magad. Mindig csak a nők, mi?
Ruben: Javaslom szervezőként való lemondásodat, mert egyrészt nem kell 3 dokkos szervező, másrészt ki fog játszani a dokkban, ha nem te?
Zsolt: A Szakállas Tevével kultuszt teremtettél, leborulok nagyságod előtt. Azonban az iskolát a showhajtásra előtti napokban se hanyagold el!
4. feladat
Helyettünk beszéljenek a képek:
Karma bevonulás:
Kedves My-os harcostársak:
Az ÓÓÓldbóójz tavalyi legendás bevonulása:
Tripla:
Bunkós tesók, akiknek a tavalyi blogos összevissza utalásos mókáért riszpekt:
C-klub:
Club'89:
Na és persze mi is :)
És ennél még szarabbat is tudok ám!
Színtiszta hazugság, hogy a dokkban mindenki buzi,
csak azért mert kedvenc hangszerünk a furulya és lételemünk a cumi.
Van róla videónk, hogy mennyire tökös a Zsófi,
és mindig tudja mennyi az annyi (egy forint).
A Stáb azt hiszi, hogy majd elhívjuk őket inni,
ami igaz, de csak mert áfás számlát is kell vinni.
Az üres üvegeket is vissza kell váltani,
mert a zsűrire ugye elég egyszer költeni.
Aztán felmegyünk a negyedikre aludni, tanulni,
és a csőd miatt együtt megyünk LOPNI, igen lóópni.
Hitel csak akkor van, ha elmúltál 90 és anyád is jön,
a blogunk meg kész öröm, köröm, pöröm, söröm.
Limerick
Én egyébként bármit tudok írni,
nehogy azt hidd, hogy csak sírni,
kivéve a verset,
keserveset,
én ezt így nem fogom bírni.
Remélem erre a kedves szervezők adnak egy pontot legalább, mert a csapat annyira identitásválságban van, hogy senki nem írt limericket, csak szomorú balladákat .Én tudok a legkevésbé, mégis megtettem....
#4
Második blogfeladat az volt, hogy csináljunk visszaszámlálót az SH-ig. Ez egy igazi kihívás volt, mert én a blogger fájóan egyszerű sablonjához vagyok szokva, ezért a freebloggal még harcolunk egymás ellen, de én fogok nyerni, muhahahaha.
Tökre aggódom amiatt, hogy mi lesz a pólónkkal, mert ugye nyilván az egész SH-n az a legfontosabb, hogy legyen fasza pólónk.
#3
Majd' elfelejtettem, hogy ma már van egy feladat, ami a bloggal kapcsolatos.
Meg is csináltam részben, ellenben sem Karma blogot, sem Szikla blogot nem találtam, de ahogy néztem a többiek sem, szomorú, szomorú, remélem azért jelentkeztek ők is az SH-ra.
Pólóterv folyamatban, egyébként az első SH megbeszélésen felmerült az ötlet, miszerint a dokk a tavalyi BN-es pólólban indulna, mivel válság van, pénz meg nincs.
Ápdételve beközlöm, hogy de, megtaláltam mégis, csak a tegnap esti buli tanulás miatt elfelejtettem már belinkelni.


